Társadalmi Kurátor Közmédia Műhely
(2005. és májusától havonta)
Program: A társadalmi kurátorok szerepe a közszolgálati médiában
Az egyesület tagjaiban és vezetőségében a médiaelnökökkel folytatott beszélgetések alapján fogalmazódott meg az a gondolat, hogy a programjai során foglalkoznak a Médiatörvénynek a civil szervezetek által fontosnak tartott módosítások megbeszélésével Közmédia Műhely formájában.
A műhelybeszélgetéseket a Magyar Nemzeti Host digitális stúdióba szerveztük. A beszélgetéseket az Internet segítségével (streaming video formájában) közkinccsé tettük.
A Közmédia Műhely vendégei voltak Kovács György az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke és Tímár János, a tagja, Rudi Zoltán az MTV elnöke, Cselényi László a Duna Televízió elnöke, Horvát János a Sport 1 Televízió elnöke, Gellért Kis Gábor a Magyar Rádió Közalapítvány elnöke, Kondor Katalin a Magyar Rádió Rt. egykori elnöke, Dr. Szabó Zoltán az Országgyűlés Kulturális és Sajtó Bizottság tagja, valamint Révész Máriusz az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottság alelnöke.
A beszélgetések teljes digitális stúdió felvételei vágás nélkül az Interneten, az alábbi címen érhetők el: www.host.hu/projects/kozte/
A következőkben az élő adás az alábbi linken érhető el: video2.host.hu/Kozte_elo


